Tegnap előtt szemtanúja voltam a kirekesztésnek és lehetőségem volt megfigyelni, hogy milyen hullámokat kelt ez bennem.

Egy komoly érzelmi hullámvasút élményem volt. Voltam dühös, haragos, ítélkező, álltam ki magamért és végül valami elengedésen keresztül eljutottam a nyugalomig.

És ekkor érkezett a semmiből:

• “What if I let all the stories go away?”
• “Mi lenne, ha elengedném az összes történetet?”

Olyan Zenes volt, minden rendben, mindent elfogadok és átengedem magamon. De ez is inkább csak egy véglet volt.

Valahol középen azt találtam meg, hogy: Nem megyek el szó nélkül a kirekesztés mellett. Odaállok a kirekesztett mellé, annyira amennyire neki szüksége van rá és közben figyelembe veszem magam, hogy nekem ez a támogatás rendben van-e. Ha ennyi nem fér bele egyeztetek. Közben a kirekesztő felé elengedem az összes ítélkező történetet. Helyette fájom, ami nekem fáj ebben. Ha szükséges új határokat húzok a kirekesztő felé.