Találj vissza önazonos énedhez – Pszichodráma csoport Katával és Károllyal (2025-27)

Engedd, hogy az életed végre rólad szóljon – ne a szerepekről, amiket eddig viseltél! Dobd le a "jógyerek", a "megmentő" vagy az "örök gyerek" maszkját. Szabadulj meg a „muszáj” és „kell” világától, ahol mások elvárásai irányítanak. Adj teret annak az énednek, aki nem alkalmazkodik, hanem kapcsolódik – tisztán, hitelesen, belülről vezetve.

Sokszor úgy érzed, valaki más életét éled, de hol vannak a te igényeid, a te vágyaid?

Szeretnél végre szabadon dönteni.

Úgy vállalni felelősséget magadért, hogy közben nem kell megfelelned senkinek.

Nem akarsz többé engedélyt kérni ahhoz, hogy önmagad légy.

Csak élni akarsz – belülről, igazán.

Talán te voltál az, akinek túl korán kellett felnőnie. Vagy épp az, akit sosem engedtek igazán felnőni. Mindkettő nyomot hagy.
Most megvizsgálhatod: te melyik történetben ismered fel magad?

Parentifikáció

A felelősség túlvállalása
„Ha én nem figyelek, minden szétesik körülöttem.
Mindenki rám számít – én nem dőlhetek csak úgy ki.”

Infantilizáció

Bizonytalanság a döntésekben
„Fogalmam sincs, hogy mi a jó nekem – csak azt, hogy mit várnának el tőlem. Különben is mi van, ha rosszul döntök? Akkor inkább nem lépek semmit.”

Bűntudat, ha magadra figyelsz
„Másnak nagyobb szüksége van rám, én majd később jövök, vagy soha. Az is lehet, hogy már megint csak önző vagyok?”

Önbizalomhiány
„Másoknak ez biztos menne, de én kételkedem magamban és nem érzem elég jónak magam,  – még akkor sem, ha kívülről annak tűnök.”

Lelki kimerültség
„Néha csak úgy eltűnnék az életemből, de muszály helytállnom, mert nincs más aki megcsinálná”

Félelem a felelősségtől
„Mindig volt valaki, aki megcsinálta helyettem, nem tudom, hogy elbírom-e. Inkább meg sem próbálom, különben sem tudom hol kezdjek neki.”

Nehezen kérsz – és ha kérsz, szégyelled
„Inkább megoldom egyedül, csak nehogy kérnem kelljen. Csak a bénák kérnek segítséget.”

Függő kapcsolatok
„Olyan jó lenne hinni, hogy elég vagyok – de mindig kell valaki, aki megerősít.”

Elveszített önazonosság
„Fogalmam sincs, hogy én mit szeretnék, csak azt tudom mások mit várnak el tőelm. Nem tudom, hol kezdődöm én – és hol mások.”

Rejtett düh vagy passzivitás
„Mindig mások mondják meg, mit csináljak – aztán haragszom rájuk, mert nem az lett, amit akartam.”

Kapcsolati egyenlőtlenség
„Mintha mindig én vinném el a kapcsolatot a hátamon. Nem merek támaszkodni senkire – úgysem bírnák el.”

Kétely az önálló felnőtt létben
„Mintha kívülről nézném az életem, és nem tudnám elhinni, hogy ez most már rajtam múlik.”

Parentifikáció

A felelősség túlvállalása
„Ha én nem figyelek, minden szétesik körülöttem.
Mindenki rám számít – én nem dőlhetek csak úgy ki.”

Bűntudat, ha magadra figyelsz
„Másnak nagyobb szüksége van rám, én majd később jövök, vagy soha. Az is lehet, hogy már megint csak önző vagyok?”

Lelki kimerültség
„Néha csak úgy eltűnnék az életemből, de muszály helytállnom, mert nincs más aki megcsinálná”

Nehezen kérsz – és ha kérsz, szégyelled
„Inkább megoldom egyedül, csak nehogy kérnem kelljen. Csak a bénák kérnek segítséget.”

Elveszített önazonosság
„Fogalmam sincs, hogy én mit szeretnék, csak azt tudom mások mit várnak el tőelm. Nem tudom, hol kezdődöm én – és hol mások.”

Kapcsolati egyenlőtlenség
„Mintha mindig én vinném el a kapcsolatot a hátamon. Nem merek támaszkodni senkire – úgysem bírnák el.”

Infantilizáció

Bizonytalanság a döntésekben
„Fogalmam sincs, hogy mi a jó nekem – csak azt, hogy mit várnának el tőlem. Különben is mi van, ha rosszul döntök? Akkor inkább nem lépek semmit.”

Önbizalomhiány
„Másoknak ez biztos menne, de én kételkedem magamban és nem érzem elég jónak magam,  – még akkor sem, ha kívülről annak tűnök.”

Félelem a felelősségtől
„Mindig volt valaki, aki megcsinálta helyettem, nem tudom, hogy elbírom-e. Inkább meg sem próbálom, különben sem tudom hol kezdjek neki.”

Függő kapcsolatok
„Olyan jó lenne hinni, hogy elég vagyok – de mindig kell valaki, aki megerősít.”

Rejtett düh vagy passzivitás
„Mindig mások mondják meg, mit csináljak – aztán haragszom rájuk, mert nem az lett, amit akartam.”

Kétely az önálló felnőtt létben
„Mintha kívülről nézném az életem, és nem tudnám elhinni, hogy ez most már rajtam múlik.”

Nem a te hibád, ha túl korán kellett erősnek lenned.

Ha nem tanítottak meg bízni önmagadban.
Ha most keresed azt, aki valójában vagy.

Most itt az ideje, hogy ne csak túlélj, hanem létrehozd az önazonos életed. 

Tarts velünk és éld át azt az ideális család mintát, amit a pszichodráma csoport tud adni számodra.

Lépj be a pszichodráma terébe, ahol biztonságban visszanézhetsz arra, hol és mikor veszítetted el önmagad. Ismerd fel, hogyan formálták a gyermekkori minták az önképedet – a túl korán kapott felelősség vagy a visszatartott felnövés árát. Engedd meg magadnak, hogy ezúttal az ideális család tapasztalata íródjon beléd, ahol:

Biztonságban és megtartva vagy

Kimondhatod a szükségleteidet, a vágyaidat

A konfliktusokat meg lehet beszélni

Nincs ítélkezés, csak empátia

Mindenki egyenrangúan számít

Talán te is azok közé tartozol, akik már egészen korán elfelejtették, milyen gyereknek lenni.

Jól viselkedtél. Figyeltél másokra. Megérezted, mire van szüksége anyának, apának, a testvéreknek.
Te voltál az, aki „jól kezelte” a dolgokat.
Aki inkább magába fojtotta a saját érzéseit – csak hogy béke legyen körülötte.

Vagy épp ellenkezőleg: mindig mások mondták meg, mit tegyél.

Mikor egyél, mit gondolj, hogyan érezz. Túlvédtek, elvettek tőled minden felelősséget – és ezzel azt az élményt is, hogy bízhatsz magadban.
Felnőttként most ott állsz bénultan a döntéseid előtt. Nem tudod, mire vagy képes. Nem tudod, mit akarsz.

De akár az egyik, akár a másik történet ismerős neked – a végeredmény ugyanaz:
nem élheted szabadon azt az életet, amit belül éreznél igaznak.

Itt gyakorolhatod újra és újra az egészséges énképviselet három lépését

Tisztán érzékelem, mire van szükségem.

Ki tudom fejezni ezt asszertívan, szégyen nélkül – bárkinek.

Képes vagyok egyeztetni a másikkal, nem feladva önmagam.

Ez nem elmélet – ez egy újfajta működésed próbatere.

Itt megtanulhatod azt, amit gyerekként nem volt szabad: képviselni magad szerethetően, erőben állva.

Már az első alkalommal érezheted valami megváltozott

Nem kell hónapokat várnod a hatásra. Már néhány alkalom után észreveszed:

👉 Mintha tisztábban látnál rá a saját határaidra.
👉 Kimondasz valamit, amit eddig sosem mertél.
👉 Rájössz, hogy nem dől össze a világ, ha te vagy az első saját magadnak.
👉 Megéled, hogy amit érzel, az számít – és van helye.
👉 Elkezded kevésbé magadra venni mások véleményét.
👉 Egy kapcsolatodban valami kicsit máshogy történik – és te már nem ugyanúgy reagálsz.

Ez nem egy ugrás – hanem az első lépések egy új működés felé. És ezt a változást te csinálod – belülről.

Ahogy visszatalálsz önmagadhoz, az életed is átalakul.

👉 Elkezded kimondani a „nem”-eket – és nem félsz, hogy ezért elhagynak.
👉 Egyre tisztábban húzod meg a határaidat – nem mások ellen, hanem önmagadért.
👉 Mersz konfrontálódni – úgy, hogy közben nyitva marad a szíved.
👉 Nem csúszol többé bele értelmetlen veszekedésekbe – mert már tudsz egyeztetni, valódi párbeszédben maradni.

Egyre ritkábban érzed, hogy meg kell felelned – csak azért, hogy a kapcsolat meg ne szakadjon.
Többé nem az a legfontosabb, hogy szeressenek – hanem hogy közben te is önmagad maradj.

És ez nem egy nagy fordulat – hanem egy sor apró igazodás.
De ezek a belső elmozdulások formálnak meg téged azzá, aki lenni szeretnél.

Kik fognak kísérni az utadon

Több mint 15 éve vezetünk önismereti és pszichodráma csoportokat – több száz résztvevő kísérése során megtanultuk: az igazi változás nem egy elméleti felismeréssel kezdődik, hanem azzal a tapasztalattal, hogy végre valaki lát, hall, ért – és nem akar megjavítani.

Tudjuk, milyen az, amikor valaki túl korán lett felnőtt – vagy túl sokáig nem nőhetett fel.
És azt is tudjuk, hogyan lehet innen elindulni egy szabadabb, hitelesebb élet felé.

György Kata

György Kata

Pszichodráma vezető, Integrál szemléletű coach (EMCC Practitioner akkreditáció) Családállító és Mediátor

Molnár Károly

Molnár Károly

Családállító, Pszichodráma vezető, Párkapcsolati Coach, Somato Respiratory Integration facilitátor

Visszajelzések

„A csoportnak hála, most már felismerem, amikor bántanak és meg tudom védeni magam. A lelkem belső üressége, ahova menekültem a bántás elől, most már valódi élményekkel töltődik.”

Anna

„A csoport előtt nem gondoltam volna, hogy létezik számomra elfogadható férfi és megtalálom a társamat. A drámában tett mély utazásaimnak hála boldog párkapcsolatban élek.”

Ágnes

„Édesapám halálát 8 éven át képtelen voltam feldolgozni, megrekedtem az életemben, nem bírtam egyedül lenni, folyton csak sírtam. A csoportnak köszönhetően már nem rettegek, amikor a fiaim külföldre utaznak, elindítottam a saját vállalkozásomat és ma már szeretek egyedül lenni. Újra felfedeztem a nőiességemet.”

Izabella

„Amikor a csoportra jöttem, nem mertem bevallani magamnak, hogy egy bántalmazó kapcsolatban élek egy alkoholista férfivel. A csoport alatt megtaláltam az erőmet, kialakítottam az autonómiámat, meghúztam a határaimat és bár elválni még nem tudok, elkezdetem visszaszerezni életem irányítását.”

Juli

„Sosem gondoltam volna, hogy csoportnak lehet ekkora megtartó ereje. Ahányszor csak behuppantam a babzsákba veletek, azt éreztem, hazajöttem, az enyémekhez – lehetek, aki vagyok maszkok, álarcok nélkül. Olyan dologban változtam, amire korábban még csak rá sem láttam, holott igen meghatározó az egész életem szempontjából. Többször is azt éreztem, elvesztem önmagamat, feladom a kontrollt, engedem a nehezet, mert mindez lehetséges számomra ebben a megtartó, biztonságos körben. Nagyon hálás vagyok Nektek!”

Edit

„De mi van, ha…?” – Gyakori kérdések, őszinte válaszok

Nekem szuper gyerekkorom volt, nem emlékszem semmi komoly traumára.

Nem kell, hogy konkrét traumákról tudj ahhoz, hogy mélyen dolgozhass önmagaddal.
A pszichodráma nem csak a drámai, „nagy” történetekről szól – sokszor épp a hétköznapok történéseiben türöződik meg, hogyan hatott rád a gyerekkorod.

A drámán keresztül ezek a minták életre kelnek a jelenben, és így elvezetnek a gyökereikhez – még akkor is, ha nem emlékszel konkrét eseményekre.

És amikor a történet, amit belül hordozol, végre szabadon átalakulhat – az egész rendszer elkezd máshogy működni benned. Ez az igazi változás.

Félek, hogy ha megnyílok, akkor bántani fognak.

Ez teljesen érthető. Sokunkban van tapasztalat a kapcsolati sebezhetőségből.

A csoportban ítélkezésmentes, megtartó légkört teremtünk, ahol mindenki maga döntheti el, mit hoz be – és mikor. Az erő nem abban van, hogy rögtön mindent kimondasz, hanem hogy hitelesen vagy jelen.

Félek, hogy túl sok pénzbe kerül, és nem tudom megengedni magamnak.

Igen, ez egy anyagi döntés is, amivel már azonnal ellene mész a családi mintádnak.

Lehet, hogy belül ilyen hangok vannak:
Ne legyél önző – másoknak most nagyobb szüksége van erre a pénzre.”
„Minek ez neked? Úgyis kibírtad eddig is.
„Mire fel költenél ennyit magadra? Takarékoskodj, biztos jön még nehezebb idő.”
„Mi van, ha rosszul döntesz, és kárba vész a pénz?”

Nem az a kérdés, hogy megengedheted-e magadnak anyagilag a csoportot, hanem hogy megengedheted-e magadnak, hogy ne gyere? Mennyit akarsz még szenvedni?

Nincs időm elköteleződni ilyen hosszú folyamatra.

Valóban – a valódi változások időt kérnek. De gondolj bele: mióta halogatod már azt, hogy te is sorra kerülj?
Ez a csoport segít abban, hogy az életedben végre ne mindig csak mások legyenek fontosabbak nálad.

És ha úgy érzem, hogy ez nekem nem fog menni

Ez egy gyakori érzés – főleg azoknál, akiket gyerekkorukban alábecsültek, túlféltettek, vagy nem támogattak önállóságra. A csoport egyik célja éppen az, hogy újraépítsd az önbizalmadat.

A pszichodráma célja, hogy olyan környezetet teremtsen, amiben a te kreatív géniuszod szárnyalni tud.

Én nem vagyok ilyen csoportos típus. Inkább egyedül dolgozom magamon.

Sokan így éreznek az elején – főleg azok, akik hozzászoktak ahhoz, hogy mindent egyedül oldjanak meg.
De van, ami csak ott gyógyul, ahol a sérülés létrejött, a családban. Ez az ideális ideiglenes család lehetőséget ad erre.

Még meg kell beszélnem a feleségemmel / a barátommal / a szüleimmel…

Érthető, ha fontos mások véleménye – de ez most rólad szól.
Csak te tudhatod igazán, mire van szükséged.
Lehet, hogy épp ez az első lépés az önazonosság felé:
meghozni egy döntést – belülről.

Fontos információk a csoportról

A zárt csoporton 25 napon találkozunk, de az első két nap (első hétvége) arra ad lehetőséget, hogy megismerjük egymást, kölcsönösen megérezzük, hogy ez a csoport a közös utunk lesz-e? A második nap végén történik meg az elköteleződés.

Az elköteleződéssel egy helyet biztosítasz magadnak, ami 25 alkalomra szól, és bár a fizetés alkalmanként történik, minden hiányzott alkalmat ki kell fizetni, függetlenül a hiányzás okától.

Az elköteleződött csoporttagoktól azt várjuk, hogy részt vegyetek a maradék 23 napon.
Kérjük úgy jelentkezz a csoportra, hogy tudod vállalni, hogy részt veszel minden alkalommal, legyen ez a csoport számodra fontosabb minden más eseménynél, minden más programnál.
(Vis major esetén maximum 2 alkalommal lehet hiányozni).

A csoporton való részvétel a Képzési Rendnek megfelelően a pszichodráma asszisztensi képzés előfeltételének első részeként 120 órában beszámítható.

A csoportot egy személyes interjú előzi meg. A sikeres interjú után helyedet az első nap díjának befizetésével tudod biztosítani. (Számlát magánszemélyre állítunk ki)

Ez a program kizárólag önismereti célra használható, nem helyettesíti a pszichoterapeutai, pszichiátriai vagy orvosi tanácsadást.

Időpontok

  • 2025. szeptember 26-27.
  • 2025. október 24.
  • 2025. november 21.
  • 2025. december 5-6.
  • 2026. január 9.
  • 2026. február 13.
  • 2026. március 6.
  • 2026. március 27.
  • 2026. április 24.
  • 2026. május 15.
  • 2026. június 19.
  • 2026. július 17-18.
  • 2026. szeptember 4-5.
  • 2026. október 2.
  • 2026. október 23.
  • 2026. november 13.
  • 2026. december 4-5.
  • 2027. január 8.
  • 2027. február 5-6.

MagNet Közösségi Ház

MagNet Közösségi Ház

    Helyszín

    • Magnet Ház, Budapest

    Befektetés

    • 40.000 Ft / nap

    Létszám

    • Minimum 12, maximum 16

    Jelentkezéstől az elköteleződésig – így épül fel a pszichodráma útja

    Tudjuk, hogy egy hosszabb önismereti folyamatra való belépés nem könnyű döntés. Éppen ezért nálunk nem kell azonnal elköteleződnöd.
    Olyan keretet alakítottunk ki, ahol van lehetőséged előbb megtapasztalni, mit ad számodra ez a módszer és közösség.

    Csak akkor mondasz igent, ha valóban készen állsz. Addig pedig biztonságban tarthatod magad – és a döntés szabadságát.

    l

    Jelentkezés a csoportba

    Kitöltöd a jelentkezési űrlapot – ez semmire nem kötelez, csak jelzi felénk, hogy érdekel a csoport.

    Személyes interjúra hívunk

    Egy rövid, kötetlen beszélgetésre hívunk, ahol megnézzük együtt, hogy ez a csoport valóban neked szól-e. Itt minden kérdésedet felteheted.

    Csoportba való felvétel

    Ha te is és mi is úgy érezzük, hogy ez a te utad, meghívást kapsz az első alkalomra. Az alkalom díjának befizetésével elköteleződsz arra, hogy elindulj az úton, de nincs kötelezetséged a teljes folyamatra.

    Első csoportalkalom – döntés az elköteleződésről

    Az első hétvége (két napos alkalom) célja, hogy megismerj minket és a csoportot, kipróbáld milyen velünk és a pszichodrámával dolgozni. A második nap végén döntesz arról, hogy szeretnél-e hosszú távon velünk tartani.

    }

    Csoportfolyamat

    Ezt követően még 23 napon át dolgozunk együtt ugyanazzal a közösséggel – egy megtartó, mély folyamatban.

    Jelentkezés