A tavalyi csoport után, amiben nekem a férfi minőségek és a kapcsolatok voltak a fókuszban, ez a csoport az önfelvállalásról szólt. Azt kerestem hogyan lehetek úgy önazonos, hogy közben a kapcsolatom nem sérül és hogyan kapcsolódhatok, kötődhetek úgy, hogy közben önmagam nem veszítem el.
A legmeghatározóbb élményeim a családállítás folyamatok képviseleteiben voltak, ahol megélhettem negatív és pozitív aspektusokat a szerepekben, illetve rengeteg lehetőségem volt kapcsolódni az intuíciómmal.
Ezek mellett az énhatárok realizálása és megtartása, a ki vagyok én azon túl, amit elhittem magamról, a nehezeim felvállalása, a felém érkező pozitívumok befogadása és az intimitás és szexualitás szétválasztása fejlődtek leginkább ebben a csoportban.
Azoknak a férfiaknak ajánlom ezt a csoportot, akik már sejtik, hogy időnként a szembejövő sávban haladnak és keresik ennek okait. Akik képesek az önreflexióra és fejleszteni akarják azt. Akik jól működő emberi kapcsolatokra vágynak. Akik meg szeretnék találni, hogy mi dolguk a világban, az életükben.