A hétvégi szexualitás workshopon kimondtam valamit, ami azóta is velem van.

Arról beszélgettünk, mi történik akkor, amikor a férfi vágyban van, de képes felfüggeszteni, késleltetni azt. Van vonzódás, van erotikus töltet – de nincs elvárás, siettetés, nincs nyomás a nőn.

Amikor a férfi nem akarja „elérni" azt, amire vágyik, akkor a nő szabad maradhat, és úgy nyílik ki, ahogy ő tud, akar és amennyire akar. Ha pedig szabad, akkor olyat tud adni, amit megszerezni amúgy is lehetetlen. Vannak dolgok, amiket nem lehet kierőltetni, technikával kicsalni vagy teljesítménnyel megszerezni – csak odaadni lehet őket, a nő saját akaratából, a saját ritmusában.

Ez nem azt jelenti, hogy nem teszek érte. Megteremtem a kereteket, a biztonságot, a teret, tartom a figyelmet, a saját izgalmamat, késleltetem magam. Követem, hol tart a nő a saját izgalmi pályáján, és érzékelem, mi a következő, amit együtt létre tudunk hozni. Nem magamért, nem csak úgy, ahogy én szeretném, és nem azért, hogy engem kiszolgáljon, hanem amilyen a kettőnk igazsága abban a pillanatban.

És amit ilyenkor kapok, azt befogadom. Hagyom, hogy hasson rám. Mert ami ebben a térben megszületik, az nem megfelelésből vagy félelemből jön, hanem szabadságból.

Talán ez az egyik legmélyebb dolog, ami férfi és nő között megtörténhet: amikor a férfi vágya nem nyomás, hanem jelenlét, a nő válasza pedig nem kötelesség, hanem ajándék.

Ilyenkor olyasmi bomlik ki, ami már túlmutat a nőn és a férfin – valami a világért történik.