Nehéz szívvel és borzongással figyelem a Suhajda Szilárd körül kialakult felbolydulást. Mindenki meg akarja érteni, hogy mi történt, miért pont így, hol a test, mindenkinek van véleménye, ítélete, amit muszáj megosztania és sokan erre úgy érzik, hogy muszáj reagálniuk.

Közben meghalt egy ember és szerettei, barátai gyászolják őt.

Magyarországon naponta nagyjából 1000 ember távozik az élők közül, amiről nem is tudunk, és semmilyen reakciónk sincs, kivéve, ha éppen egy szerettünk, ismerősünk lépi át az élet halál küszöbét.

Akkor miért reagálunk Szilárdra ilyen intenzíven?
– Mert nem az átlag életet élte és robotolt 9-5-ig, mint Thomas a gőzmozdony? És ha már nem ilyen életet élt, akkor miért „fecsérelte” el a szabadságát?
– Mert „felelőtlenül” hátrahagyott egy szerető feleséget és gyermeket?
– Mert „értelmetlennek” látjuk, amit megpróbált elérni és az ezzel járó kockázatot?

Akármi is legyen a kérdésünk az nem Szilárdról szól, hanem rólunk.

Hogy vagyunk azzal a bennünk élő Suhajda Szilárd minőséggel, aki valamilyen belső indíttatásból nekivág a világ meghódításának és elesik az úton. Hogy vagyunk a halállal járó kudarccal? Hogy vagyunk a bennünk indulni vágyóval? Hogy vagyunk a belső kockázat vállalónkkal?

Személy szerint engem nem is az ő halála érintett meg igazán, hanem annak a serpának a döntése, aki látta őt, valószínűleg tudta, hogy ez már a vég és ennek tudatában ott kellett hagynia, mert a saját kliensét hozta le a hegyről. A saját és kliense életet választotta.

Bennem sokáig küzdött az, aki a saját életét választja és az, aki segíteni akar és akár túlmozdulva más életéért is felelősséget akar vállalni.

Önismereti vezetőként komoly lecke ez nekem, mert úgy tűnik még mindig van érzelmi mozdulása a megmentő szerepnek, aki régen jobban akarta a változást, mint klienseim. Kit akar ő igazából megmenteni? Magamat? Azt csak úgy tudom, hogy magamat választom, az én életemet és megteszem azt másokért, amit lehet, amennyire ők akarják, hogy segítve legyenek.

Köszönöm Szilárd, hogy történeted mentén újra felfedezhettem saját magam egy darabkáját.

Nyugodj békében a Himalája lejtőjén